- Ted! Ted, az Isten szerelmére, ne csináld! Hallod Ted? Kérlek öregem, ha van benned egy kevés józan ész, akkor ne tedd meg! Kérlek! Hallasz Ted? Ted, válaszolj... Ted...
Nem minden hang jut el oda, ahova címzik, van ami csak úgy elsodródik az időben és térben, mint ahogy Millerts próbálkozása is elveszett a rádiófrekvenciában. Ted már nem hallotta, már akkor meghozta a döntését, amikor lezárta a zsilipkamra ajtaját, és kiment. Lassú, szaggatott lélegzetekkel haladt előre, és az első lépésnél már eldöntötte, hogy figyelmen kívül hagyja, amit barátja mondani akar neki. Nem volt már szüksége, utasításokra, baráti jó tanácsokra, egyáltalán semmire sem volt már szüksége. Csak egy kis szabadságra. Túl szűk volt már neki a tér és az idő, ezen az átkozott helyen, és nem akarta ennyivel beérni. Szüksége volt arra, hogy mehessen, mindegy hova, csak mehessen.
- Ted, figyelj! Megértem, hogy össze vagy zavarodva, de akkor sem teheted ezt, érted? Nem teheted meg, mert nem engedem - nem jött válasz - Válaszolj már valamit, az Isten verjen meg! Mondj már legalább, egy rohadt szót, vagy valamit! Nem hiszem el, hogy ennyire elment az eszed!
Ted elérte a peremet, és csodálkozva eltátotta a száját.
Már vagy három éve volt, hogy kint dolgozott, de még csak most először jött ki, és nézet körül, hogy milyen csodálatos is a látkép. Mindenfelé fénylő csillagok, és nebula ködök gomolyogtak és ő, egy kietlen sziklán állva olyan közel volt hozzájuk, hogy szinte az volt az érzése, ha kinyújtja a kezét, akkor akár le is szedhetne egyet-kettőt az égről. Csodálatos volt és hátborzongató is, hogy mennyire szép és érintetlen minden, neki eddig mégsem jutott soha eszébe kijönni a bunkeréből. Nem mert, nem akart, nem tudott. Mindig is azt a négy-öt falat ismerte csak, ami körülvette, és a biztonsági protokollokat, hogy mit nem lehet, vagy szabad csinálni, mert akkor meghal. Ezt a baromságot, gondolta Ted. Hiszen már akkor is halott ha nem élhet igazán, ha nem jöhet ki, és nem nézheti meg a csodákat, amiket a mindenség kínál neki. Ezt a baromságot, gondolta, és egyetlen mozdulattal elrugaszkodott a sziklától.
Millers görcsösen felordított, és kétségbeesetten zokogni kezdett, ahogy látta, hogy egyetlen barátja, beosztotta, és társa Ted, megtette a lehetetlent, és magától választva a halált, megszegve minden szabályt elhagyta a sziklát. Millers nem bírt magához térni, nem hitte el, hogy ezt képes volt megtenni barátja, és ami még jobban fájt neki, tudta, hogy ő soha nem lenne erre képes...
