Időtlenül

Nem feltétlen biztos, hogy mindig mindenre van időnk. Sőt! Ezen biztos, hogy mindenki nagyot nevet és azt mondja, hogy általában semmire sincs időnk, és ez bizonyos értelemben így is van, más összefüggésében azonban csalfa állítás, mert az idő maga nem is igazán olyan mint ahogy azt mi gondoljuk. Mindegy is, mert most nem erről akartam írni, vagyis talán részben igen.

Kevés van abból, amire úgy gondolunk, hogy jó, és kell, és sok abból amiből nem is igazán kell... 

... azt hiszem lassan elmegyek. Hogy pontosan hova, mikor, miért azt talán még nem tudom pontosan, de most ez jön. Érzem. Elmegyek és más leszek, valahol máshol és mégis mindig nagyon közel hozzád, hozzád aki ezt most olvasod, mert tudom, hogy vagyunk így egy páran, hogy olvasunk. Talán szomorú leszel, talán vidám, talán semleges, de lassan elmegyek. Elváltozok olyanná amilyenné az igazán szép kék madarak szoktak. Régen a középiskolában volt egy borzalmas osztályfőnököm és ő adott az utolsó év végén ajándékba egy hernyót mindenkinek. Persze nagyon rosszul esett nekünk, de ő azzal a szándékkal adta, hogy egyszer minden hernyó ki kell és gyönyörű pillangó lesz. Nem szerettem azt a nőt, sem a módszereit, de végül lehet lassan igaza lesz, lassan kikelek és azzá leszek amivé mindig is válni szerettem volna, azzá ami Te is Én is vagyunk... 

A dátum és az időpont megvan, de ezek a fránya dolgok állandóan változnak én pedig már unom, hogy mindig felsülök, úgyhogy nem írom le, hogy 2017. január 23-27, akkor megyek, mint Mary Poppins, vagy mint Pán Péter. 

Látom magam előtt a fényt, látom ahogy mindent beterít és a testem lassan azzá válik, ami mindig is volt... csodává. Nem osztottam meg sokakkal, mert alig vannak néhányan akik végig kísérték az életem, és tudják, mit miért tettem, ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem, mi a célom és hogy hova megyek. Annak a kevésnek viszont nagyon hálás vagyok, mert a legsötétebb és legszomorúbb napjaimon is kitartottak mellettem és velem voltak, akkor is amikor mások már rég hetedhét határon túl voltak és még csak vissza sem néztek. 

Nem tudom miért írom le mindezt, nem tudom, mit várok ettől, csak azt, hogy azért félek, félek, hogy igaz, félek, hogy nem igaz, félek elmenni és félek maradni is. Annyi minden történt olyan rövid idő alatt és még annyi minden fog. Ezt mind szívesen megosztottam volna veletek, a családommal, a szeretetteimmel, a barátaimmal, a kedveseimmel, a párommal, mindenkivel, de nem sokan kértétek, hogy mondjam és sokszor sokan kértétek, hogy ne mondjam, így nem teszem, és ezt sem teszem. Csak leírtam, ide magamnak, hogy Szeretlek! :) Szeretlek Balogh Reni és köszönöm neked, hogy legalább téged érdekelt a történetem :D