- Gergely, kedves barátom! Az ön szerteágazó figyelmét bizonyára sikeresen elkerülte az az alapvető tény, hogy a koboldok és a nap között nem létezik valós összefüggés. Mindez annak tükrében, hogy Móren Kishrienszi professzornak megjelent 1861-be egy könyve a "Tündérmesék és gyerek riogatók." címmel, amiben hosszasan taglalta, az ön által oly nagy becsben tartott koboldok fajtáját és semmilyen szinten nem tért ki erre a részletre. Nos, mint művelt ember, meg sem kell kérdeznem, hogy olvasta e könyvet, és mint igen régi jó barátja, csak annyit javasolhatok, hogy még most, gyorsan vesse el minden ezzel kapcsolatos gondolatát!
Thomast mindig is nagyra tartottam szókimondó és gyilkosan őszinte stílusáért, ezért nem keltem vitára véleményével. Azonban, akkor sem tudtam kiverni a fejemből, a tényt, hogy én igen is de láttam egy alkalommal egy koboldot, akinek furcsa módon, nagyon is de komoly kapcsolata volt a hajnallal.
Ez a probléma, annyira mélységesen zavart, hogy kénytelen voltam, egy idő után észrevenni és saját magamnak is beismerni, hogy minden próbálkozásom ellenére, állandóan csak ennek az észrevételnek a gondja nyomja a szívemet. Elhatároztam hát, hogy a dolog végére járok és elcsípek egy koboldot.
Persze, művelt és civilizált emberként, tudtam, hogy ennek esélye közel nulla, hiszen a koboldok, mint ahogyan azt a jó professzor is megírta, szinte teljesen kihaltak. Na de! Ettől még nem kell feladni a lehetőségét, hogy az ügyes író ember, egy alkalmas trükkel, vagy egy kis csalival ne tudná, akár fajtájának utolsó példányát is előcsalni és elkapni.
Én is így tettem.
Először gazdagon megrakott sapkákat rejtettem el a környezetembe, és mint egy mit sem sejtve, látványosan járkáltam közöttük. Ez a folyamat, azonban nem igazán ért célt. Úgyhogy módszert váltottam és kicsi, aprólékosan elkészített izécskék, egész garmadáját szórtam ki egy toronyóra lába elé. Majd rejtő színekre festve testem, elbújtam egy közeli kávézó melletti cserépben. Némi kellemetlenül eltöltött óra után, rájöttem, hogy ez még mindig nem az igazi. Újabb trükkel próbálkoztam és úgy tettem, mintha én magam is kobold lennék. Nagy füleket ragasztottam lapos fejem két oldalára, és közismert kobold dalokat énekelve, föl s alá járkáltam két napon keresztül a teraszomon. Ám ezzel sem jártam sikerrel. Lássuk be, három kísérlet s mind a három súlyos kudarc. Az ilyen esetek, még a legmerészebb és legeltökéltebb kobold vadászok elhatározását is kikezdik, mit szóljak, hát én, aki a huszonegyedik század kényelmébe tespedve, igyekszem lépést tartani a kihívással, amit magamnak kerestem. Mondanom sem kell, hogy nagyon elkeseredtem.
Persze, a tervezéssel és annak lehetőségével, hogy el lehet kapni egy koboldot, nem hagytam fel, de az első kísérleteim kudarca, igen kedvemet vette, további őrült terveim végrehajtásától. Úgyhogy a szöcske álcámat, és a kecskeszőrparókából font őrült hintaszék trükkömet örökre a szekrényembe rejtettem. Egy alkalommal azonban elbóbiskoltam, úgy ültő helyemben. Gatyában a verandán, ráadásul pont véletlen az előbb említett hintaszékben. S ekkor csoda történt.
Észre sem vettem, hogy már nem vagyok ébren, mert minden olyan valóságos volt. A kék ég, a hatalmas zöld tisztás és benne, az az aprócska hasadék, aminek a mélyén, egy egész bolha cirkusz tartott nyári nagy fesztivált. A fejem felett ellebegő aranybarna szarvas marha, bár egy kissé gyanúsnak tűnt, de olyan jól nevelten köszönt rám, hogy igazából egy rossz szavam sem lehetett rá. Szóval szó ami szó, azt vettem észre, hogy egy igen kellemes, ám végtelenül fura tisztáson álldogálok és kezemben egy arany pálcát szorongatva, hirtelen kedvem támad sétálni. Hm. Miért is állnék ellen gondoltam, s neki is vágtam a szimpatikus, de kissé ismeretlen környéknek. Úgy épp csak egy órát ha sétálhattam, amikor egy közeli vízesés mögül fütty szót hallottam.
Elsőre nem gondoltam, hogy nekem szól, hiszen egészen sok mindenki is járhat, épp itt, ahol én magam is. De ahogy tétlenkedtem, ismét hallottam a fütty szót. Hát gondoltam lárifári, ez biztos, nem nekem fütyülget, úgyhogy épp megfordultam, hogy utamat a másik irányba vegyem, amikor valaki hátba dobott, egy dagadt arany hörcsöggel.
- Oh, de kellemetlen. - Mondtam s azonnal megpördültem. Ekkor újra hallottam a füttyöt, de most már valamivel idegesebben mint eddig. - Jól van, mi bajom lehet. - Dünnyögtem, és pálcám hegyével a lábaira fordítottam a dagadt kis hörcsögöt, majd megindultam a vízesés felé. Ahogy viszont a közelébe értem, egyszer csak előtűnt egy bozontos kis fej, és rám kacsintott.
Épp meg akartam ezen lepődni, amikor a fej, ahogy jött, úgy el is tűnt és ismét csak a víz függönyt láttam. Hát, több ez már mint fura gondoltam és közelebb mentem a vízeséshez. Azonban ahogy megböködtem a pálcámmal, nem volt mögötte semmi, csak szikla fal.
Ekkor éreztem, hogy valaki mögöttem áll. Tudtam, hogy ezen sok múlhat, úgyhogy nagyon könnyedén és hetykén fordultam meg. Valahogy így! Ahogy viszont átértem a hátam mögé, teljesen ledöbbentem. Egy alig másfél arasznyi magas, csinos arany ruhás szöcskén, egy korábban tán soha nem látott kobold üldögélt, s engem méregetett.
Egészen elállt a szavam. Hiszen minden, amit eddig ez üggyel kapcsolatban találtam, az csak erősen alátámasztotta, s teljes mértékig igazolta, hogy ilyen lény nem létezik. Elhűlésem, bizonyosan komoly jeleket mutathatott, mert a piciny zekét viselő kobold elfordította a fejét és így szólt:
- Látod? Kobold fülem van!
Riadtan keltem az álmomból, mert bár csak erre az egy mondatra emlékszem, mégis minden olyan volt, mintha éveken át tanulmányoztam volna, ezen piciny, de igen hasznos teremtés fülét, orrát, szemét és formás alakját. Lényegében lehet, hogy így is történt, azonban nem maradt több időm foglalkozni vele, mert a hajnal első varázslatos fénye, minden álmot kitörölt a szememből. S e fénnyel együtt édes szerelmem lépet hozzám, hogy előkészítsen az aznapi feladataimra.
Nos, ekképpen zárom az önnek írt levelemet professzor Móren Kishrienszi úr:
"Nem véletlen, hogy azt írta korábban, hogy kihaltak, mert ha csak fele annyian próbálnák megtalálni őket, mint ahányan tudomással bírnak e gyönyörű lényekről, bizonyosan valóra válna állítása!"
Üdvözlettel és mérhetetlen tisztelettel:
Jorden Gergely Strapovszky
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése