Búcsú a kedvesemtől.

Hajas papírba csavarva, örökre lezártam lényem egy részét. 

Belefojtva mámoros új dolgok tengerébe, botorkálva akár egy vén, fogatlan aggastyán, csoszogok lassan az életem felé. 

Ma elveszítettem valamit, valamit amiről önként mondtam ugyan le, de hiánya mégis fájó. Nem lehet, és nem is könnyű, tizenegyszer-ezer percet feledésre ítélni. Nem könnyű és nem is egyszerű, minden édes tavaszt, rongyba tekerve, nehezékhez kötve kút fenekére vetni. Oly mélyre, hogy többé ne lássam. Oly mélyre, hogy többé hangját ne halljam.  

Vívtunk mi harcot épp eleget, de voltak szép napjaink is. Lustán elterülő édes pillanatok, soha vissza nem térő apró kicsi mozdulatok, haragos, piciny összecsapások egész seregnyi hada. S még hány emlék, érzés, döntés, harag, szenvedély és hányszor sok szeretve lenni jó alkalom? Hány és hány évnyi mese, és a valóságtól fintorgó, vad zuhataga az életnek. És te kitartottál, én pedig kitartottam. 

Különösen fájó így ezt megélni, így, hogy nem átkozódás, sem nem harag vagy az irigység, hanem pusztán a szeretet vert közénk gátat, és adta kezünkre a döntést, hogy elengedjelek és elengedve legyek. Még akkor is fájó, ha temérdek sok fellege a gondnak takarta napjaink végén az eget, még akkor is nehéz volt, mert szerettelek és tudom, hogy te viszont szerettél. 

Nehéz szívvel készültem erre a napra, és még nehezebb volt a szívem ahogy láttam, hogy neked is mennyire nehéz. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak és sajnálom, hogy nem áll, és soha nem is állt módomban, ezt jobban, szebben, teljesebben, vagy okosabban megtenni. Hazug voltam, önző, lusta és gyáva, nem csoda, hogy ennél mind jobbat érdemelsz, és kívánok is neked ettől ezerszer jobbat. Nagyszerű ember vagy, és köszönök neked mindent, minden szépet mit adtál, legyen bár szó ajándékokról, amit szeretettből fonva gyártottál és lett ezáltal értékesebb mint bármi más mit valaha is kaptam. Vagy arról a sok jó dologról, amitől én magam is többé lettem, áldásos tevékenységednek hála, emberé érettem. 

Társak lettünk, barátok és testvérek, támaszai egymásnak a bajban, amiből sajnos eléggé kijutott az éveink alatt. 

Azonban ennek már mind vége! 

Kívánom, hogy úgy folytatódjon amit egyszer elkezdtünk, ahogy annak folytatódnia kell! Mindig csak előre, és soha sem hátra. Mert ami mögöttünk van az már csak a múlt, és ami előttünk áll, az mind még a szép és teljes élet! 

Egy neked, egy pedig nekem. Pont ahogyan annak lennie kell. :) 

Nagyon szerettelek, vigyáz magadra!  

K.D