- Dávid! Hol a tökömben vagyunk?
Dávid lazán hevert a Kalkutta Gyöngyének keresztelt hajó egyetlen, hatalmas kormányán. Igazság szerint nem is csak hevert rajta, hanem lehet, hogy szunyókált is, bár az súlyos hiba lett volna, hiszen napok óta komoly viharok csaptak össze a fejük fölött.
- Áh, Endre! - egyenesedett fel a kormány mögött Dávid.
- Igen, én vagyok az.
- Milyen jó, hogy látlak. Kérsz egy sört?
- Egy sört? Egy SÖRT? – majdnem szétrobbant a dühtől, ahogy Dávid megkínálta – Nem, köszönöm, beérem annyival, ha elmondod, hogy HOL- A-TÖKÖMBEN-VAGYUNK?! – még maga is meglepődött, hogy micsoda erővel tört ki belőle az ordítás, ahogy az utolsó pár szót kimondta. Dávid viszont még csak meg se rezzent.
- Öregem, elképzelésem sincs róla, hogy merre lehetünk – mondta, és rámosolygott Endrére, majd jóízűen belekortyolt a mellette lévő sörbe - Orsolya lehet, hogy tudja, nem? – mintha csak egy tipp lett volna a kapitány részéről, hogy Orsolya, a Gyöngy navigátora tudja, hogy merre lehetnek.
- Nem tudom, hogy tudja-e, mert már napok óta nem láttam. Nem hajlandó kijönni a kabinjából – sorolta Endre, és idegességében elkezdett föl és alá járkálni.
- Akkor majd megkérdezem tőle én, nyugi!
- Nyugi? Neked elment az eszed, öregem? Hetek óta vergődünk ezen a kibaszott tengeren, és még csak azt sem tudjuk, hogy merre van észak, te meg csak annyit tudsz kibökni, hogy nyugi?
- Miért, mit kéne mondanom? Mondjam azt, hogy Úristen, Endre! Még soha életemben nem voltam ekkora bajban! Úristen, mindjárt megőrülök, annyira be vagyok szarva… – Dávid a mondata végét elröhögte, amiről Endre nem tudta eldönteni, hogy az elfogyasztott alkohol miatt van, vagy azért, mert a társa tényleg ennyire nem érzi a helyzet súlyosságát.
- Te teljesen hülye vagy – konstatálta, és bevágva maga mögött a lejárati ajtót leviharzott, hogy megkeresse Orsolyát.
A hajó nem volt ugyan több mint negyven láb, de sok szintjével és rengeteg kabinjával nehéz volt valakit megtalálni, ha az nem akarta. Szerencsére Endrének ilyen gondja nem volt, mert mint már napok óta tudta, Orsolya a kabinjában volt, csak nem volt hajlandó azt elhagyni.
- Itt kell lennie, csak ostobán bedepizett – motyogta magában Endre, majd ahogy Orsolya kabinjához ért, bekopogott. – Orsi! Orsi, hagy már ezt abba. Aggódunk érted, és szükség van a segítségedre! Hallod, Orsi? – Semmi válasz nem érkezett.
- Hát ezt nem hiszem el – morogta Endre – Orsolya! Elég ebből a hülye viselkedésből, rohadtul nem érünk erre rá. Kint rövidesen megint vihar lesz, és nem tudjuk, merre lehetünk. Tudom, hogy Dávid hülye volt, és nagyon keményen megbántott, de az ég szerelmére, hagyd ezt abba, kérlek. Hallod? Gyere már ki! Orsi? – semmi válasz.
- Bassza meg! – Endre erősen verni kezdte az ajtót, és még párszor bele is rúgott. – Kreinicz Orsolya navigátor, azonnal szedje magát össze, és kurva gyorsan nyissa ki az ajtót!
Hiába próbálta Endre meggyőzni, megfenyegetni, vagy a lelkére hatni, egy hang nem sok, annyi nem jött ki Orsi kabinjából. És bár párszor belerúgott, az ajtó meg sem mozdult.
- A rohadt életbe! – káromkodott Endre, és elveszítve minden türelmét elindult, hogy keressen egy alkalmas eszközt, amivel fel tudja törni a zárat.
Három szintet is átnézett, és mindent körbejárt, amíg nem talált egy feszítővasnak is alkalmas szerszámot. Épp azt méregette, amikor mögé lépett a barátnője, Gabi, és ijedten kérdezte.
- Endre, mi folyik itt? Beszéltél Dáviddal?
- Igen – fel se nézve folytatta a méregetést – teljesen elmentek neki otthonról. Semmire nem reagál értelmesen.
- És most mire készülsz? – kérdezte Gabi elcsukló hangon – Minek az az izé neked?
- Orsi napok óta nem jön elő. Nélküle pedig nem tudjuk használni a navigációt, mert ő tudja a kódokat. Megyek és feltöröm az ajtaját…
- Ne csináld ezt, biztos, hogy nincs jól. Adj neki még egy kis időt – miközben beszélt, közelebb lépett a férfihoz, és megsimogatta a vállát. De sajnos ez sem segített, Endre már túl volt azon a ponton, hogy tovább tétlenkedjen.
- Drágám – fordult Gabi felé, és szikrázott a szeme az elszántságtól –, ennek itt és most véget vetek. Kikaparom Orsit a kabinból és hazamegyünk. Aztán egy életre elfelejtjük ezt az egész rohadt kalandot.
Szó nélkül arrébb tette Gabit az útból, és elviharzott Orsolya kabinjához.
Amint odaért, érezte, hogy újabb vihar érte el a hajót, és erősen elkezdték dobálni a hullámok. Szerencsére az elmúlt hetekben teljesen hozzászokott már ehhez, és a falnak támaszkodva keresett egy stabil tartást. Beillesztette az eszközt és nekifeszült. Két-három mozdulat is ráment, mire egyáltalán csak engedni kezdett a zár, majd még két nekifeszülés után kettéhasadt, és kitárult a kabinajtó.
Gabi néhány másodperccel később érte be Endrét, és ahogy benézett Orsi kabinjába, hangosan felsikított.
A kajüt padlóját alvadt vér borította, és látszott, hogy Orsolya már napok óta ott hever. Testéből minden vér kifolyt, és egyértelmű volt, hogy saját kezűleg végzett magával. Endre az első döbbenete után beljebb merészkedett, és észrevette, hogy a kajüt asztalába késsel az alábbi szöveget véste búcsúképpen Orsolya:
Az Ördög háromszöge lelkünk elvesztője.
Soha nem jutunk már haza…
- Bassza meg – nyögte Endre, és leroskadt az asztal mellé, arcát a kezébe temetve.
…
A Kalkutta Gyöngyének keresését az amerikai parti őrség három hét után feladta; a mentőexpedíciót vezető Thomas Franline kapitány az alábbi jelentéssel zárta a kutatást.
- Sajnálattal kell tájékoztatnom az admiralitást, hogy semmi nyomát nem találtuk az újabb eltűnt hajónak. Megerősítést nyert viszont, hogy a hajót utoljára a Bermuda-háromszög felé látták elhajózni, ahol minden elektronikus és műholdas kapcsolat megszűnt a legénységgel. Kérem, hogy tájékoztassák a külügyminisztériumot az esetről, és értesítsék az eltűntek családjait.
