Membrán

- Tudod, Johnny, a dolgok viszonylagosak. A lehetőségeink pedig végtelenek. Talán pont ezért is van ez a rengeteg megtévesztett ember. Talán pont ezért van ez a sok vihar, háború és szomorúság.

- Miért?

- Azért, hogy ne tudjunk róla, azért, hogy soha ne vegyük észre.

- De mit?

- Az egyszerű tényt, hogy mik is vagyunk valójában. Mindannyian annyira rohanunk az életünk dolgait hajtva, hogy egy másodpercre sem állunk meg. Nem nézünk körbe. Nem gondolkodunk. Nem szánunk időt az aggodalmainkra, nem szánunk időt a barátságokra, nem nézzük meg a napot, ahogy felkel. Nem keressük szemünkkel a csillagokat, nem állítunk nagy dolgokat, nem küzdünk semmiért, nem hallunk mást, csak amit mondanak. Nem állunk meg, és nem lázadunk fel…

- De mi ellen?

- Hogy mi ellen, Johnny? A világ ellen! A világ ellen, ami hazudik, az ármány ellen, ami körbevesz, a képtelen illúzió ellen, hogy kicsik vagyunk, és nincs mit tenni. A tény ellen, hogy hazudunk és hazudnak. A múltunk ellen, amit elvettek, amiről semmit nem is tudunk, a változás ellen, amiért meghalunk, ha kell, de mégse jön el. A hitünk ellen, amit átformálnak, és mi még mégis azt hisszük, hogy ugyanaz. Az életünk ellen. Egy sakkjátszma lényegtelen figurái vagyunk, holott a lelkünk tudja, tudja, Johnny, hogy mi az igazság.

- MI az igazság?

- A szabadság, Johnny! A SZABADSÁG az IGAZSÁG. Az igazság az, hogy szabadok vagyunk, csak nem hisszük el, és nem is tudjuk, hogy mennyire vagyunk azok, mert nem hagyják, és mi ezt így el is fogadjuk.

- Nem értem, miről beszélsz, teljesen összezavarsz.

- Fogd meg a kezem! Csukd le a szemed, és számolj el tízig!

- De miért?

- Csak csináld, amit mondtam. CSUKD LE A SZEMED, és SZÁMOLJ EL TÍZIG!

- És?

- UGORJ!

- MI?

- UGORJ, Johnny! Csak ugorj, és hagyd, hogy elsodorjon a világ. Hagyd, hogy magával rántson az igazság, hagyd, hogy az lehess, aki vagy!

- De ki vagyok?

- ISTEN…