Nem vagyok hatvan, sem száz. Nem eszem a szenet és nem köpöm
a vattát, egyszerűen csak élek, mint egy apró, valóságba zárt kétely. Mennyi
élmény, hőstett, sírás és kívánság vágyódik a szám után, hogy elmondhassa:
megélte. Harminckettőre ébredtem, és van még vagy száz, de az első harminckettő
eddig igazán megérte. Igazán! Köszönet érte mindenkinek, aki ennek érdekében
közbenjárt; anyám, nővérem, barátaim, volt és jelenlegi asszonyok és még ki
tudja, hány láthatatlan segítő, akik remegő kézzel tették vissza életem a helyére,
nem is egyszer… :D
Jó érzés a boldogság világnapján harminckettővé érni! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése