Tizedik

– Tízes!

– Igen, uram?

– Azonnal jöjjön ide!

– Máris, uram.

A tízes rohanva robbant be az irodába, ahol a szivarfüstöt szinte vágni lehetett. A főnök szokásos módon gigászi forgószékében ült és szivarozott.

– Uram?

– Na, mi van, Tízes? Büszke, mi?

– Hogy mondja, uram?

– Hát azt kérdem, maga kis szégyenlős, hogy büszke, mi?

A Tízes egy pillanatra elpirult, és nem tudta hova tenni a dolgot, úgyhogy inkább a plafont kezdte el bámulni. A főnök azonban nem foglalkozott beosztotta zavarával, és harsányan röhögve pezsgőt bontott.

– Na, mi van, öregem? Hát ennyire nem érti, hogy miről van itt szó, mi, Tízes?

– Hát, uram… Megmondom önnek őszintén, hogy valóban nem tudom…

– Nem is kell, maga kis kópé! Elég, ha csak végzi a dolgát!

– A dolgomat, uram?

– Persze, a dolgát.

Ezzel a főnök megnyomott egy gombot az asztalán, és a Tízes szeme tágra nyílt. A lába alatt a föld kettévált, és felvillant előtte egy távoli világ képe.

– Hiszen maga az, akit lent várnak.

– Engem, uram?

– Igen, magát, fiam. Maga lett a TIZEDIK rendszeres olvasója annak a nyomorult írógyereknek, ott lent, a huszadikon…

– Igazán? – kerekedett el az arca a frissen előléptetett Tizediknek – Melyiknek, uram? 

– Hát melyiknek, melyiknek? Természetesen a John Nash fiúnak!

A volt Tízes egy pillanatra még meglepődött, majd a főnök nem hagyott neki sok időt a gondolkodásra, és pezsgővel és szivarral a kézben belerúgta beosztottját a megnyílt csatornába, majd büszkén beleszívott a szivarjába.

– Így tovább, öregem! 

(Nagyon köszönöm a Tizedinek, hogy ő is a rendszeres olvasóim sorát bővíti, és így végre meglett ez a csudálatos, kerek szám. Ennek örömére pezsgőt bontok és bebódulok!)

A világhosszú női comb fizikája

El sem hiszem, hogy valami lehet ennyire szép.

Szép, hosszú, karcsú, gyönyörű. Önmagában persze mit sem ér, hiszen a többi alkatrész nélkül, mint a fej, a csípő, a derék, csak egy elveszett gyerek lehet, akit a tengerparton felejtettek, de így! Így, hogy a többi is rendben van, és mindene a helyén, így engem örökre megigéz.

Párducok sóhajtanak fájó szívvel, és gepárdok űzik vadjaikat naphosszat, csak hogy a közelébe érhessenek annak a tökéletességnek, amit e két comb megvillant. A combok, amelyek neked adják a világot és a teret, hogy járj rajtuk, és királynő lehess. A tökéletes lábak tökéletes királynője. 

Imádom, és akár tüntetnék is értük, hogy minden alkalommal láthassam és szerethessem őket!

:)

Kétség

A kétség kárhozatra ítélt, kellemetlen szerető. Olyan lény, amelynek lényege az, hogy legyen, és gonosz módon, állandóan jelen legyen. Kínozzon, kérdéseket tegyen fel, álmokat szőve kábítson, és mindent elkövessen, hogy soha ne engedj el semmit.

Ma is módomban állt találkozni vele, és azt kell, hogy mondjam, nem mindennapi élményben volt részem. Nemcsak szép, okos és nagyon, de nagyon remek nő, de még kétséget is képes bennem kelteni. Lehet, hogy ösztönösen vonzódom a lemondáshoz, gyakorlatilag könyörtelen módon vágyom arra, hogy elveszítsek valamit, amit örömmel szereztem.

Szóval, a kétség. Viszályt szító, szemétre való egy rossz érzés, de legalább arra jó, hogy megmutassa, valami fontosat tettem.

Édes Szilum, drága gepárdom!

Szolgaság

– Mr. Martin!

– Igen, uram?

– Jöjjön, kérem, ide egy pofonért!

– Hogy mondja, uram?

– Jól hallotta, Martin. Jöjjön ide egy pofonért!

Martin kissé meglepetten állt doktor Harisonnal szemben, aki munkaadója, időnként barátja és leginkább mindene volt az elmúlt huszonkettő kemény év alatt.

– Ahogy óhajtja, uram – mondta, és kelletlen kifejezéssel az arcán közel lépett munkaadójához.

– Helyes – reagált doktor Harison, és hatalmas pofont kapott az öreg Martin.

Azonnal földre is esett volna, ha nincs a keze ügyében az a XVII. századi kandallóperem, amely egész véletlen pont a szoba közepén állt a nevezett pillanatban.

– Így ni, Mr. Martin!

– Uram?

– Elnézését kell kérnem, öreg barátom, de erre már nagyon nagy szükségem volt.

– Arra, hogy szájba verjen, uram? – nézett rá döbbenten Martin.

– Oh nem… Arra, hogy kiengedjem a fáradt gőzt.

– Nos, értem, uram. Akkor az emberes pofonja után felszolgálhatom a reggelijét, uram?

– Természetesen, Martin, köszönöm.