– Mr. Martin!
– Igen, uram?
– Jöjjön, kérem, ide egy pofonért!
– Hogy mondja, uram?
– Jól hallotta, Martin. Jöjjön ide egy pofonért!
Martin kissé meglepetten állt doktor Harisonnal szemben, aki
munkaadója, időnként barátja és leginkább mindene volt az elmúlt huszonkettő
kemény év alatt.
– Ahogy óhajtja, uram – mondta, és kelletlen kifejezéssel az
arcán közel lépett munkaadójához.
– Helyes – reagált doktor Harison, és hatalmas pofont kapott
az öreg Martin.
Azonnal földre is esett volna, ha nincs a keze ügyében az a XVII.
századi kandallóperem, amely egész véletlen pont a szoba közepén állt a
nevezett pillanatban.
– Így ni, Mr. Martin!
– Uram?
– Elnézését kell kérnem, öreg barátom, de erre már nagyon
nagy szükségem volt.
– Arra, hogy szájba verjen, uram? – nézett rá döbbenten
Martin.
– Oh nem… Arra, hogy kiengedjem a fáradt gőzt.
– Nos, értem, uram. Akkor az emberes pofonja után
felszolgálhatom a reggelijét, uram?
– Természetesen, Martin, köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése