Éjjel nézem a Holdat.
Időnként figyelem a Napot is, de az gyanúsan csendben marad, ha a csillagoké a főszerep. Úgyhogy marad nekem a Hold. Hatalmas ezüsttárcsa, ami csak arra szolgál, hogy mint valami higanytócsa bámuljon az arcomba. Időnként itt látom, időnként ott tűnik fel. Van, hogy egyszerűen csak fényes, máskor pedig narancsba, vörösbe öltözik. Igazi kis szuka, mindig van rajta valami új. Van, hogy félszegen csak egy-egy részét mutatja meg, máskor pedig akár tegnap, telibe pakolja magát és mindent elfoglal az égen, akár valami hatalmas királynő.
Nem szeretem. Nekem kissé csalfa, szokatlan, képmutató és valahogy olyan hazug. Persze ez elég furcsa egy égitesttel kapcsolatban, de én akkor is ezt érzem. Pedig jó a kapcsolatunk, hiszen gyerek korom óta az igazán izgalmas és fontos események alatt végig ő világított, és figyelt. Mint valami nagy, mindent látó szem. Mégse sikerült összebarátkoznunk, neki és nekem. Volt időszak, amikor nagyon szerettem, és csodáltam, aztán megtudtam, hogy Ő elvileg Nő. Ez meglepett, de továbbra is kedveltem, bár valahol a lelkem mélyén ezt mindig is tudtam. Mint valami csodálatos bálkirálynő....
Szóval van egy kis zűröm a Holddal :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése