Svédek mondják Möj-möj :)

Nos, megérkeztem a világ, egyik tetejére! A földre, amit egykor bátor viking harcosok vizelete és vére mosott. Az országba, aminek határait, hegyek és tengerek mossák. Az IKEA országba, ahol válogatás nélkül, minden fából és kőből van :D.


- Köplekergető???
- Möy, köplegitrödregen!
- Klös - mondta, és sértetten kettőt hátyyralépett! :D

Lidércfény

Tűnékeny kis csillámlásra lettem figyelmes a minap az ablakom előtt. Egy valami tündérszerűségnek tűnő csoda röppent el előtte, és mintha mutatni akart volna valamit. Nem is haboztam, és hamar kikeltem az ágyamból, és bár a korai óra hidege reszketeggé tett, mégis nekilódultam. Felvettem, a csizmám, a nadrágom, és egy pulóvert, és kimerészkedtem a szabadba. Kint viszont meglepődtem. 

Amerre csak néztem, mindenhol emberek álltak és tátott szájjal az égre, és rám néztek. Mindegyikük egy csoda volt, mert akár csak a kis tündér, ki elrepült az ablakom előtt, fényből voltak. Szép, ragyogó fényű, csodálatos lények, akik nem hasonlítottak egymásra, és mégis annyira hasonlóak voltak. Mind néztek és csak engem figyeltek. Én zavaromba csak ennyit tudtam mondani: 

- Üdv - és intettem. - Remek napunk van, nem igaz? 

Erre csönd lett a válasz és három apró teremtmény előbújt a ruhám ujjai közül, olyan kicsik voltak, hogy korábban én magam sem láttam őket, és játékosan húzni kezdtek, el az emberek elől, el a házamtól, el a biztonságomtól, oda ahol még nem jártam, fel egy dombra. Zölddel fedett kicsiny dombra, és ott leültettek. Utána csend lett, és egyszer csak kisütött a nap, egyenesen rám, a homlokomra. Én annyira elcsodálkoztam, hogy hirtelen még levegőt sem vettem, és akkor egy hang megszólalt.

- Miért alszol még mindig kisfiam? 

- Apa... te vagy az? 

- Igen drágám, és azt kérdezem, miért alszol még mindig fiam? Az emberek már várnak, és te még mindig alszol... ez így nem jó.

Nem tudtam választ adni a kérdésre, mert hirtelen elbőgtem magam és minden ami volt tünékeny csodává olvadt, és egyszerűen csak felébredtem. 

Tükröm

Tükrömbe nézve beleájulok a hajnalba. Egy újabb végtelen nap, aminek bár még csak a kezdetén tartok, de máris tudom, hogy miután, mi jön, és mégse. Tegnap még egy csodás varázslat ábrájába bonyolódva igyekeztem ellopni a napot, ma pedig már megint egy szürkeségbe mártott pillanat kalimpál felém, hogy adjam fel. De nem fogom! 

- Na mi van? - kérdezem a tükrömet, miközben Ő, förtelmes fintort torzít az arcomra - Kellene egy jó kis reggelt indító kávé, vagy egy nagy pofon? Vagy talán mind a kettő, hogy valahogy kinézz és összeszedd magad? - a tükör nem válaszol, csak meredetten bámul az arcomba - Na mi van megkukultál? - kérdem dühösen és erőszakkal préselt ujjal tolom ki a fogkefémre a fogkrémemet - Na nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintéztük - mondom dacosan, és közben jókat somolygok, hogy milyen hülyén nézhetek is ki. Félig fogpasztás fejjel, és szakállal, ahogy egy veszedelmes fogkefét előre szegezve, fenyegetem a tükröm, vagy épp a tükörképem, már nem is tudom melyiket  a kettő közül - Jól van ma te nyertél, de holnap, holnap különleges nap lesz, ugye tudod? Persze, hogy tudod, érzed te a zsigereidben, hogy nem lehet minden nap a tied. Holnap az én napom lesz, HAHA! Igen, holnap szerda, és akkor majd jól elkaplak. Nem lesz több kifogás, mindent megcsinálsz amit mondok, és végleg felszámoljuk ezt a kis kettőnk között lévő, csöpp kis ellentétet! Majd csak figyeld meg! Úgy lesz, ahogy én akarom! 

Ezen intermezzót követően neki is kezdtem a napnak, és másnap holnap, vagyis szerda lett, és a tükör elé léptem.  Valahol ekkor mélyen, legbelsőbb, legsötétebb énem, jót röhögött magában, és csak bámulta külső szemlélőként, hogy mit szenvedek én itt össze. de én nem adtam fel. Mordultam egyet, megráztam magam és a tükörbe vágtam: 

- Nem is vagy te férfi, csak ott bá... - ebben a pillanatban a tükörképem megelevenedett és jól arcon csapott. Ez meglepett, felkeltett, és összetört, úgyhogy soha többet nem szemtelenkedtem vele, és jó gyerek lévén időben felkeltem, beágyaztam, megmostam a fogam, elolvastam az aznapi újságot, és levittem a szemetet, majd egyik pillanat eltűnt a másik után, én pedig némán megtettem mindennap a dolgom, és soha többet nem szidtam magam, eme szóban forgó fürdőszobai tükör előtt.