Nem, nekem nincsenek szárnyaim, sosem voltak. Hogy ez hogy lehet? Nem tudom, talán úgy, hogy nem angyal vagyok, hanem Isten. Abból is inkább a zsidóbbik fajta, vagyis a takarékosabb. De akkor hogy lehet, hogy itt vagyok? Nem tudom. Mindent elfelejtetettem, amikor ebbe az utolsó nagy vállalkozásba belekezdtem. Hogy miért? Talán, hogy ne álljak az útjába annak a sok szörnyűségnek amik sorra megtörténnek. Hogy lesznek szörnyűségek? Persze, hogy lesznek, miért mit gondoltál, azt hitted, hogy annyi évezrednyi tagadás és hazugság után, nem kaptok igazán nagy fejmosást. Tévedtél. De nem csak te, mind tévedtetek. Lehazudtátok a csillagokat is az égről, csak, hogy elkerüljétek azt az egyszerű tényt, hogy szeretlek titeket, és cserébe azt hittétek, hogy a szabad akaratotok nem fog visszacsapni? Azt hittétek, hogy nem úgy lesz, ahogy kívántátok? Hát... tévedtetek. Mind tévedtetek.
Az igazság olyan régi, olyan mély és távoli, hogy nincs hegycsúcs, vagy Földi szerzetes rend, ami egyáltalán csak a közelébe érhetne. Mindenki, aki az örök titkokat kereste, csak saját magának kapart, hogy végül a másik előtt tetszelegjen és hangzatos, vagy látványos örökségeket áruljon aranypénzért, rézkalitkába zárva az igazság érzet kevesét. S mind ezt miért? Mert azt hittétek, hogy csak viccelek, azt gondoltátok, hogy én úgysem adom meg a teljes szabadságot. Hát tévedtetek! Minden percét, gondolatát és fájdalmát nektek adom. Mint a korai időkben, amikor egymást tapostátok, hogy a helyembe álljatok, és majd könyörögve kértétek, hogy véget érjen a szolgálat az arany trónon... ami soha nem volt arany. Hát ilyenek vagytok.... De én szeretlek titeket, mert nem számít mit tesztek, nem számít mit mondotok, TI mind a gyermekeim vagytok, s ÉN az öreg, zsidó atyátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése