Mázba mártva, érvénytelen halhatatlansággal méregetem az elém terített holmikat. Van köztünk minden amire mások, vagy amire egyesek vágynak. Van köztük nagy és van közöttük egészen kicsi is, akkora mint egy bolha szeme, vagy épp akkora mint az égbolt pereme. Van ami színes és van ami színtelenül, egyszerűen tiszta. Persze akad koszos is, de még az se bántó, inkább csak a figyelmet egy kicsit jobban kívánó. Nincs közte viszont, rest, lusta, üres, heves, kevés és legfőképpen csúnya! Na nem mert mind szép, hanem mert mindnek van lényege, valami értékes kicsinyke tartalma, ami széppé teszi, még akkor is, ha magára a formára tán, fanyalogva morognának a stílusvadász minőséghuszárok.
A lényeg, hogy temérdek sok van és mégis mind csak egy. Nem kettő, s nem három na és persze legfőképpen nem négy vagy öt, pusztán csak egy. Egy kicsi, édes, kedves, parányi sajtzabáló rendes egyes. Még abból a békebeli időből, amikor a számok kezdődtek és nem rúgtak még milliókra, támaszkodva sokakra, hazudva magukat dagadt milliárdokká. Fényezve, olajozva testüket, mintha mindenki azt kívánná bárcsak ő is annyi lehetne, egy végtelenül nagy szám az értelmetlenben.
Szóval, mind ez csak egy. Egy hóbortosan kedves, szerethető édes, arányos lánykába zárva, aki ma mindennél boldogabb és félősebb is volt egyszerre. Olyan mint mikor valaki a cirkuszba igyekszik és alig hiszi el, hogy a papája már megvette a jegyet, az előadásra, amire ő soha, de soha nem mehetne el. Ilyen hát ez a kicsiny lányka és annyira boldogan kiáltja az égre, hogy sikerre viszi amit a fejébe vesz, hogy meghatódott módon még a csillagok is fényfejet hajtanak. Mindenki ki ismeri és még sokan mások is kik még talán nem is, szurkolnak, hogy sikerre vigye mit kitalált és eltervezett.
Így vagyok ezel én magam is. Kívánom, hogy sikerrel záruljon a sok kicsi, és a sok nagy dolog meseszála, és érj végre révbe a világba, hol magad lehetsz, de soha nem egyedül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése