Bolond szerelmes

– Apa?

– Mondjad, kicsi fiam.

– Milyen a javíthatatlan szerelmes?

– Oh, kicsikém, az egy nagyon fura ember.

– Olyan, mint mi?

– Nem fiam, ő más, mint mi. Kicsit szeleburdibb, ösztönösebb, szabadabb és kötöttebb is egyszerre, mint mi.

– Akkor mi a jó ebben?

– Nem tudom, talán az, hogy azt látja, amit mi nem. Talán az, hogy ismeri azt, amit mi nem. Tényleg nem tudom, fiacskám.

– És te voltál valaha szerelmes?

– Igen, fiam, egyszer.

– És ki volt az? Anya?

– Nem, kisfiam, nem az édesanyád.

– Akkor ki?

– Egy néni. Egy tünemény, akit te még soha nem láttál, mert nem látszódik, csak ha könnyek áztatják a tükörképét.

– Könnyek a tükörképét? De miért?

– Azért, mert ő csak a mesékben létezik.

– Valóban?

– Igen. Ott, ahova nem juthat el akárki. Ott, ahol csak akkor járhatsz egyik helyről a másikra, ha képes vagy repülni!

– Repülni, apa? De hiszen az lehetetlen.

– Az élet egésze lehetetlen, drágám. Olyan apró, kicsi, jelentéktelen dolgokból lesznek akkora méretű csodák, hogy azt mi még csak elképzelni sem tudjuk. Mi ehhez képest az, hogy valaki repül?

– De hát akkor sem lehet repülni, apu.

– Látod, kicsikém, ezért nem leszel te soha szerelmes.

– Miért?

– Mert ha valaki valóban szereti a másikat, akkor képes érte a lehetetlenre is.

– Mint például? Te csináltál valaha is olyat, ami lehetetlen volt?

– Nem… nem igazán. Csak egyszer.

– Mi volt az?

– Átléptem a tükrön!