Változás

Harmadszor martam kapkodva bele saját hajamba. Nincs megállás, sem lassítás, minden mozog, változik, cserélődik. Régi arcok előjönnek, újak eltűnnek, és még újabbak elém sietnek, hogy egy angyal lopta pillanatra mellém szegődjenek, majd megint elvesszenek. Persze soha semmi nem örökre, csak egy időre. Ki tudja, mennyi időre. Minden mindig rohan, cikázik, változik és bonyolódik, hogy egyszerűbbé legyen, vagy épp még komolyabbá érve üsse fejem a fenébe, hogy értetlenné tegyen.

Végre alakulsz, végre valamerre elindulsz, de már az első lépések is annyira nehezek. Annyira nagyon nehezek és hosszadalmasak. Keservesen szélesen tárják őket elémbe, hogy görnyedve nyessem, hajtsam előre.

Tudod, milyen érzés megérkezni? Olyan, mintha a levegőbe ütnéd a fejed búbját, és várakozón néznél a teliholdra, hogy miért nem érti mondandód.

Kevesen vannak, akik értik ezt, még kevesebben, akik szemébe is néznek ennek a gondnak.