Buster

–        Hé, Buster! Gyere ide!

Lock nem akart sokat vacakolni, még annál kevesebbet lelkizni. Annyit akart csak, hogy Buster meghallja, hogy hívja, és azonnal menjen oda hozzá.

Már kezdett fáradni a karja, és nagyon nehezen tudta tartani, úgyhogy tényleg nagyon akarta, hogy Buster siessen, és menjen neki segíteni. A kölyök viszont vagy nem hallotta, vagy leszarta, hogy mit szeretne Lock.

–        HÉ!!! Buster, gyere már ide! Nem hiszem el ezt a kölyköt.

Remegett a keze, ahogy tartotta, de nem volt semmi, ahova letámaszthatta volna. Bármennyire is szerette volna végre elengedni, nem tudta. Az izmai már kezdtek hasogatni, de Buster csak nem került elő.

–        Ezt nem hiszem el – sziszegte a fogai között – KÖLYÖK, ha nem kerülsz elő, esküszöm, hogy…

–        Nyugi, Lock, itt vagyok.

Lock kis híján a lábára ejtette, annyira meglepődött, hogy maga mellől hallja a srác hangját.

–        Végre, kölyök, már azt hittem, hogy itt hagysz.

–        Soha nem tennék olyat. Mi kéne?

–        Hogy mi kéne? Szerinted?

Annyira egyértelmű volt a helyzet, hogy csak egy elmeroggyant tett volna fel ilyen kérdést, meg ezek szerint Buster.

–        Na, gyere és segíts! Fogd meg a másik végét, és emeljük meg.

–        Bocs, de nincs hozzá semmi kedvem.

–        Hogy mi?

–        Mondom, Lock! Nincs hozzá semmi kedvem. Jobban mondva még lehet, hogy lenne kedvem, de most… nem tudom, most inkább nem segítek.

–        Te most csak szívatsz, ugye?

–        Nem.

Buster teljesen elképedt, és döbbenetében fáradt karjai elengedtek, a Föld pedig recsegve leesett!