Veszettség, finomság, édesség. Mind egykutya. Talán egy kis
buksi. Szőrös, kicsi, sárga bunda, amely csak arra vár, hogy hazaérjek. De lehet,
hogy valójában egy másfél méteres szobajeti. Az a fajta, amelyik heti két
locsolással nagyszerűen elvan, és soha nem kérdez vissza, amikor enni adok
neki. Nem is igazán tudom eldönteni. Amit viszont tudok... péntek van, voltak
dolgok, amiket ma megnéztem, voltak dolgok, amiket ma elmeséltem, voltak dolgok,
amikre gondoltam, és voltak gondolatok... szóval voltak gondolatok, amiket
leírva sem tudok elfogadni. Elvesztegetni a tehetséget olyan áldás, amelyet
csak a bolondok engedhetnek meg maguknak. Tehetségről beszélni ott, ahol híja
van a szorgalomnak olyan leves, nos, olyan, amelynek híg a leve, így maradok az
eredeti témámnál.
Hazaérve a szobajetim édesen nyaldosta a lábam és kérdezte:
- Mi volt ma a munkában?
- Semmi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése