Pillanat

Szokatlan láncolatok egész sora. Egy szerkezet, amely kivédhetetlenül sodródik vagy szerveződik. Ezrek és ezrek vannak, amik egymásba hajolva vagy épp egymásra haragudva igyekeznek olyanná válni, amilyennek lenniük kell. Egyszerűnek.

Vannak, amik kékek, mások szürkék, megint mások feketék vagy épp sötétek. A legtöbb viszont aranyos, illetve színtelen sárga. Villódzó, szépségbe mártott, irizálóan kedves. Vasárnap van, és elveszek a pillanatokban. Egyiket követi a másik, és még alig mosakodtam le a tegnap esti sörbe rántott, baráti zöldet, máris nyakamon a következő: a másnaposságra jellemző, szellemes lila. Telve némi arrogánsan, ráncosan kacér naranccsal és eltökéltséggel, hogy haza kell érnem, hogy fürödjek. Így vált minden fehérre, és ahogy az arcomon csorog a víz... édes Istenem, de nagyon szép is az élet. Vasárnap van! Csodás, nap barnította, egyszerű vasárnap. Meleg van, és kint jönnek-mennek a népek. Én tiszta vagyok és jó szagú. Egy pillanat alatt lent vagyok újra a városban, és látom, hogy minden szikrázik a bűbájtól és a boldogságtól. Nincs több hó, nincs több hideg, csak a pillanat, és szépségem, annyi gyönyörű lány, annyi helyes fiú, és már itt is vagyok az öreg hölgyem ajtajában. A pillanat, amely rám ragadt, még tegnapi; holmik, koszok, sörös dobozok és temérdek sok rendbe rakni való. Végül a nyugalom. A tény, ami akkor köszön, amikor végre minden a helyén, kassza leszámolva, reggeli tálalva. Csend. Édes, reményteli, kedves csend és egy pillanatnyi SMS, mely egy gepárdszépségű lányt biztat, hogy hajrá.

Barátok jönnek, nevetünk, bolondot csinálva magunkból, és élvezve a pillanatot, hogy szünet van, süt a nap és élünk. Izgatottság van és játék, játék a szavakkal, játék a figurákkal és játék az élettel. Aztán megjössz, te drága gepárd, és mosolyogva, felkapva ismét mienk a pillanat. Csókkal keverjük el a lapokat, és meséléssel töltjük fel a lelkünk; remek egy nap, mondhatom....