Vagyasz-kaja határában, a Wimbledomb mögött, nőtt egyszer egy állati szép szürke kakukkosfa. Az a fajta, amelyik minden egész és fél órában, egyszer kakukkolt egy durvát. Vidám kis fa volt, amit mind a Wimbledombiak, mind pedig a Vagyasz-kajaijak nagyon szerettek, mert nemzedékek óta, megbízhatóan kakukkolta nekik mindig is az idő éppen betöltött állását. Egy alkalommal azonban egy dagadt tolvaj keveredett a környékre és mit sem sejtve, nagy kárt tett. Lelopta a kakukkosfa legfelső aranyágát, amin maga a mindentudás ősi ere futott végig, egészen a gyökerekig. A helyiek nagyon rimánkodtak is másnap amikor rájöttek, hogy nincs meg az az aranyvesszőcske, mert így nincs többé kakukkolás sem, úgyhogy kétségbe esésükbe szörnyű tettre szánták el magukat. Kivágták a fát és kérgéből, héjából készítettek mindenkinek egy otthonra felakasztható kakukkos órát.
Azóta megy jól az órásoknak, és szomorkodik egy emléktábla a kakukkosfa gyökerébe téve. Alábbi veretes szöveggel telibe vésve:
"Kár, hogy volt már az ami nincs, milyen jó lenne, ha lenne megint aranytincs!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése