Ekkor kezdesz először szorongani, aggódni. Keresed a lehetséges kiutat, de tudod olyan nincs mert ez a te dolgod és te felelsz azért, hogy itt most mi fog történni. Hála a sok hónapnyi kitartó és időnként kétségbeesett edzésnek, nem rémülsz azonnal halálra, és felkészülsz a legrosszabbra. Nem is kell sokat várnod.
Gomolygó sötét árnyként lopakodik feléd. Nincs egyedül és nem is téged akar, csak azt amiért jöttél. Jobb, erősebb, nagyobb gyorsabb és több mint te. De nem adod fel, mert soha nem adod fel. Gyerekként már megtanultad, felnőttként pedig elfelejtetted, így jönnek és emlékeztetnek rá, te pedig mindent meg is teszel. Szerencsére már nem vagy egyedül, már nem kell magadat győzködni, így jobbak az esélyeid, mert a tudatos éned is segít.
Az ilyen csaták mindig nagyok, hol kívül, hol belül, hol mindenhol és még annál is messzebb, és bár annak látszik, nem reménytelen, na nem akkor és ott, hanem mindig és csakis mindig utána.
Mégis félsz mikor felkelsz, mégis rettegsz, amikor visszaalszol és mégis visszaalszol, mert vissza kell aludnod. Mert mégis ki aludna helyetted, ha te nem alszol mások helyett? Persze ez csak színtiszta nagyképűség, de jól eső, keserves, önelégült érzés :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése