Tévedés.

Gyakorlatlanságomnak tudható be, hogy ekkorát hibáztam. Állítani próbáltam a dolgon, de semmit nem sikerült elérnem, sőt! Még egy kicsit összébb is kuszáltam. Bár tény, hogy ehhez a típushoz egyáltalán nem értek, de akkor is. Mennie kellett volna, vagy legalább is ne romlott volna el...

A fenébe!

Mindegy. Lehet, hogy a részletek nem lesznek 100%-an tökéletesek, de azért csak elmegy. Remélem, hogy elmegy.

Izgatottan kezdtem hát megint neki, de csak nem akart az a fránya hiba javulni, időnként olyan vicces dolgokat csinált, amilyennel korábban soha nem volt gond. Pöfögött, felfordult, kinyúlt és húzavonakodó lett,  úgyhogy egyre jobban aggódtam, hogy az egészet le kell majd fújnom, átalakítva és kihagyva az érzékeny részeit. VÉGÜL, megvilágosodtam és jött az Isteni szikra! Felhívtalak:

- Szia!
- Szia, mi van? Nagyon késő van már.
- Tudom, csak hallani szerettem volna a hangodat.
- Miért?
- Mert hiányoztál.
- Csöp-csöp-böööööö... erre nekem most nincs időm. Épp aludtam.
- Oké, akkor azért kerestelek, mert a fukszturácisó kondenzátor átcsatoló hipoalergén részecske része lefagyott.
- Oh, hányszor?
- Háromszor, minden tizenkettedik másodpercben. Mit kell ilyenkor csinálni?
- Húzd ki a dugót és dugd be újra!
- Ennyi?
- Nem, de ez elég lesz!
- Oké, köszi!
- Szívesen! 
- Szia.
- Szia.
- Szép álmokat!
- Hagyjál.

Nos. A kísérleti stádiumban lévő Defictron projekthez tartozó érzelmi tartály még nem szuperál teljesen jól, de legalább rajta vagyunk az ügyön és ha kitartóan dolgozunk tovább, akkor akár néhány hónap alatt meglehet az áttörés. Addig is, igyekszem elkerülni a lehetséges tévedéseket, vagy valami hasonló.