Zúgolódó angyalok.

Zúgolódó, számon kérő angyalok állítottak meg a minap. Pont egy kereszteződés kellős közepén, ott ahol mindenki csak tovább akar menni. Ők meg, hárman vagy talán négyen is a kereszteződés közepén az úton álltak, álltak és csak néztek. Gondoltam nem lehet baj, úgyhogy elindultam át a zebrán, de elém léptek és bevallom a frász tőrt ki ahogy rám parancsoltak. Na nem szóval, csak tettel és akarattal. Néztek engem és szárnyaikkal verdesve az Isten egét, meg akartak győzni valamiről. Hogy pontosan miről, arról sajnos elképzelésem sincs, mert egy szavukat sem értettem. Nem is nagyon mondtak talán semmit, vagy ha mondtak is, mint már mondtam, nem értettem. Volt köztük viszont egy nagy darab, egy igazán hatalmas, fekete bőrű, picit bugyuta arcú vezető, talán maga Mihály.

- Merre mész?  

- Előre. 

- Hm. 

- Átengednél? 

- Nem tehetem. 

- Mi? 

- Nem engedhetünk át. 

- Miért nem? 

- Mert ez a mi utunk. 

- A ti utatok? Hiszen az előbb három srác is átment és velük nem is foglalkoztatok. 

- Igaz, de ők hozzánk tartoznak. - Ez egy kicsit nevetséges volt. 

- Kihez? A bandátokhoz? Hiszen az csak három srác volt, ti meg szárnyas angyalok vagytok. - Láttam, hogy ezen meglepődik. 

- Nem vagyunk angyalok! És igen, ők hárman hozzánk tartoznak, de nem vagyunk egy banda. Te pedig nem mehetsz itt át, mert ez a mi utunk. 

- Ne hülyéskedj már. Hiszen ez az út mindenkié, ti pedig angyalok vagytok, mert van szárnyatok meg minden franc. 

- Mint mondtam, mi már nem vagyunk angyalok. Na jól van húzz el innen. - Idegesen legyintett egyet a kezével. 

- Hallod! Eddig még egy angyal sem húzott föl, de te roham léptekkel közelítesz felé. - Mondtam határozottan, bár nem tudtam, hogy honnan vettem a bátorságot, hogy ingereljek egy nagy darab angyalt. 

- Nem vagyunk angyalok és nem hiszem, hogy bármit is tudnál velünk kezdeni emberke! - A haverjai, akik bár elmondása szerint akár csak ő maga nem voltak angyalok, látva, hogy élénkül köztünk a vita sietve oda jöttek.  

- Valami baj van főnök? - Kérdezte egy alacsonyabb szárnyas jószág. Ha már nem angyal.... 

- Nincs, csak a kis átjáró vadászunk kötözködik. 

- Én nem kötözködtem csak azt mondtam, hogy nem értem miért nem engedtek át. 

- Meg azt is, hogy angyalok vagyunk, azt is mondtad, vagy nem? 

- De igen bazdmeg mondtam. De hát szárnyaitok vannak és hatalmasak vagytok, minek hívnád magad ha nem angyalnak. 

- Nem tudom, de ne beszélj ilyen csúnyán! 

- Oké elnézést. - Emeltem fel röhögve a kezem. 

- Egyébként, ha nem angyalnak hívnál, akkor minek neveznél? 

- Egy nagy, barom, fekete embernek! - Azt hiszem messzire mentem, mert sem a tartalom, sem a hangsúly, nem keltett jó benyomást a fiukban. 

- Azt mondtad, hogy barom vagyok? 

- Ja! Ha már nem vagy angyal, akkor legalább barom az lehetsz, nem? - Őszintén megijedtem. Mert bár szóban keménynek tűntem, de a lelkem mélyén tudtam, hogy ez így nagyon nem lesz jó. 

- Igazad van. - Gondolkodott el. - Hm, lehetünk akár barmok is, ha már angyalok nem vagyunk. - A többiek is elégedetten bólogattak, egyiken sem láttam, hogy megsértődött volna. Sőt! Ízlelgették a lehetőségét annak, hogy mától, barmok legyenek. 

- Te figyelj! Én nem akarok, nagyon vájkálni a dolgaitokban, meg amúgy is csak át akarok menni, de mi van veletek? 

- Hogy érted ezt? 

- Hát, szóval igazándiból nem vagytok ti barmok, hanem frankón, angyaloknak tűntök. Akkor meg mi ez az egész? 

Nagyot sóhajtott a fekete és szomorkásan, de eltökélten végig nézett a társain. Kicsit megrágta magában a gondolatait aztán válaszolt. 

- Felmondtunk! 

- Felmondtatok? Kinek? Miért? 

- Ez egy hosszú történet, de a lényege az, hogy elegünk lett. Nem csináljuk tovább a melót, mert úgy éreztük, hogy mindenki csak kihasznál minket. 

- Ja, ja! - Támogatta a többi három. 

- De én ezt nem értem. Ki használt ki titeket és miért... 

- Te figyelj öcsi, ez nem a te dolgod jó? 

- Oké, oké nyugi van! 

Hosszan néztünk egymás szemébe. A nagy darab, épp nem angyal és én, az állítólagos "átjáró vadász". Láttam, hogy tényleg elég pipa és nem fog lejeb adni a dacból, hogy ő most nagyon dühös lehet. 

- Oké! Nyertél. - Mondtam.- Nem vájkálódok tovább a dolgaitokban, csak engedj át. 

- Nem. 

- Oh baszki. Én tényleg nem értelek meg téged. Miért nem engedsz át? 

- Mert nem és kész. 

- Ja ja ja. - Helyeselt a másik három. 

- Jól van akkor ide leülök és addig nem megyek sehova, amíg nem engedtek tovább. Köcsögök! 

Ezzel leültem a porba pont a nagy darab lába elé és fütyörészve matatva, elővettem az mp3-m. Az meg csak nézett, a többiek pedig értetlenül tanakodtak, hogy mi tévők legyenek. Végül a főnök elunta és lecsendesítette társait. Lehajolt hozzám és barátibb hangon megkérdezte. 

- Miért akarsz átmenni a túloldalra? 

- Azért mert várnak rám. - Feleltem és komolyan gondoltam amit mondtam. Mindennél komolyabban amit eddig valaha is tettem és gondoltam.  

- És még akkor is megpróbálnád, ha minden erőnkkel igyekeznénk megállítani és akár ki is nyírunk? 

- Akkor próbálnám meg csak igazán. - Mondtam mosolyogva és éreztem, hogy szórakoztat a lehetőség. 

Tetszett neki a válasz, mert jót vigyorgott rajta. Tudta ő is amit én, hogy semmi esélyem sem lenne ellenük. Azonban szimpatikus volt neki a dacosságom és az, hogy nem adom fel, inkább zúgolódom mint, hogy behódoljak. 

- Jól van öcsi. Tied az út! - Mondta és rám kacsintott. 

Néhány másodperccel később kitárták a szárnyaikat és vidáman röhögcsélve elrugaszkodtak az ég felé. Nem is érdekelte őket, hogy mit csinálok. Végig kamuztak. Nem ők voltak akik zúgolódtak és elegük lett, nem ők adták fel hanem én. Ők csak leugrottak és próbára tettek, na meg persze szórakoztak is egy jót. 

Seggfejek, igazi nagy seggfejek, gondoltam magamban. Majd felkelve a földről, folytattam utamat a túloldal felé.