- Bocsásson meg kérem!
- Rendben. - válaszoltam lazán.
- Megtudná mondani, hogy merre van a kijárat? - erősen ledöbbentem.
- A kijárat?
- Igen uram, a kijárat. - még bőven tartott a döbbenetem.
- De hát egy buszmegálló kellős közepén állunk ember. Itt nincs kijárat.
- Értem. Nagyon kedves, köszönöm.
Ahogy vissazfordult, szinte éreztem, hogy tökelvesztettem a realitás érzékemet. Hogylehet valaki, annyira barom, hogy egy megállóban azt kérdezi, hogy hol van a kijárat. Nem hagyott nyugodni a dolog és mert épp unatkoztam, ezért megkopogtattam a vállát és rákérdeztem.
- Maga, be van nyomva?
- Elnézést, de nem értem.
- Hm. Azt kérdeztem, hogy be van e nyomva? Szedett, vagy szívott valamit?
- Ja, nem! Köszönöm a kérdését, de nem élek ilyen szerekkel. Sőt! Alkoholt sem iszom. - ezzel kedvesen rámmosolygott és visszafordult.
Ballonkabátos, madjnem két méter magas, kalapos negyvenes férfi. Fura, az előbb még mintha kisebbnek és átlagosabbnak tűnt volna. Azonban a hetvenes évekből ittmaradt, fekete keretes szemüvegével és a hülye kérdéseivel, már nem tűnt átlagosnak. Sőt! Kimondotta ilyesztő és nem komplettnek tűnt az ürge. Jó, gondoltam magamban, ez az ő baja, én csak állok és várom a buszom, ami már meg kellett volna, hogy érkezzen. Épp feljebb akartam hangosítani a fülesem, amikor a fickó megint felém fordult és finoman megfogta a vállamat. Majd megkérdezte.
- Nem találkoztunk mi már valahol fiatalember? - egészen elképedtem. Egy ilyen alakot két életre is megjegyeznék.
- Nem, dehogy.
- Értem. Elnézést kérek. - azzal visszafordult ugyan azzal a kedves mosollyal az arcán, amivel az előbb is nézett.
Kezdtem magam baromi szarul érezni. Ez a csávó hátborzongató volt és a kérdései, meg a kinézete, egyenesen maga, a para volt. Nincs e kijárat? Meg, hogy találkoztunk e már korrábban? Úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Kicsit felszívtam magam bátorságból, majd krákogva magamra vontam a figyelmét. Ő azonnal megfordult és már kérdezett is.
- Igen?
- Szóval maga azt hiszi, hogy mi már korábban találkoztunk?
- Nem.
- De hát ezt kérdezte az előbb.
- Igen. De azóta ön elmondta, hogy nem találkoztunk még korábban.
- Hát jó... csak ez azért így elég furcsa nem?
- Ön szerint az?
- Van magának gyereke?
- Nincs. Miért?
- Mert azok kérdeznek mindig vissza.
- Értem.
- Érti?
- Igen.
Egyre idegesebb kezdtem lenni, de őt egy másodpercig sem hatotta ez meg és mosolyogva ismét visszafordult. Jól van. Kit érdekel, kérdeztem magamtól? Nem is ismerem a fickót, nincs is vele semmi dolgom és kb. két perc és itt is lesz a buszom. Húzok haza aludni, enni, meg minden.
- Nem fog jönni.
- Hogy mondja?
- Az imént csak annyit mondtam, hogy hiába várja, de nem fog jönni a busza. - na ez meglepett. Meg se fordult csak úgy maga elé mondta, de nekem szólt. Rendíthetetlen és határozott hangon állította a képtelenséget, hogy nem jönn a buszom.
- Na jól van haver. Megtudhatom, hogy mégis mi a franc baja van? Mit szórakozik itt velem? Ki a tököm maga egyáltalán? - éreztem, hogy ez egy kicsit erős, mert a fickótól még mindig kivert a víz, de úgy döntöttem, hogy nem hagyom, hogy egy balonkabátos szórakozzon velem.
- Elnézést, hogy modortalan votam és nem mutatkoztam be. - fordult felém ismét, de valahogy ijesztőbb volt mint korábban. - Obitus vagyok.
- Öööö, az nem a halál latinul?
- De.
Éreztem ahogy zökken egyett a busz és viszonylag rémülten ugrottam fel. Egy másodperccel korábban még a vén kaszással álmodtam, most pedig élek és virulok és a buszomon zötyögök. Megkönnyebülve felhorkantottam és közben láttam, ahogy elmegyünk egy megálló mellett, amiben egy balonkabátos alak épp valakivel beszélget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése