Az alibi meló.

- Steven! 

- Johns. 

- Örülök, hogy ismét találkozunk haver. 

- Bár csak én is ugyanezt elmondhatnám. 

- Hja. - Johns félősen rámosolygott. - Mi érdekel? 

- Szerinted? 

- Hát... talán a ... talán a... meccs eredmények? 

- Te most szórakozol velem. - Steven egyetlen mozdulattal a falhoz csapta Johnst, majd türelmét vesztett véreb módjára vicsorgott rá és úgy szűrte a szavakat a fogai között. - Tudod nagyon jól, hogy mi érdekel! Tudod, hogy miért vagyok itt, úgyhogy ne húzd az időmet. 

- Oké! Oké, oké! Semmi szükség erre Steven! Kérlek, nyugodj meg. Kérlek. 

- Jó. - Steven lassan elengedte Johnst és hagyott neki néhány pillanatot, hogy össze rendezze a ruháját. 

- Szóval a meló érdekel? Azt hittem... 

- Igen Johns a meló érdekel. Az alibi melód, ami mögé mindig bújsz ha keresünk téged. Mégis mi a francról van szó, mi? 

- Hát... semmi... hm... semmi konkrét, csak van egy klubom. 

- Egy klubod Johns? - Steven széles mozdulattal szétnyitotta a kezeit, utat nyitva ezzel a teljes értetlenségének. 

- Hja, egy klubom. 

- Hm. Egy klub. 

- Igen egy, egy játék klub... 

- Bukméker irodát üzemeltetsz, mi? - Steven villámgyorsan Jonsra bökött és ismét kezdte elveszíteni a türelmét. 

- Nem, nem dehogy is. Steven! Eszem ágában sincs egy buki irodát titokban tartani előtettek. - Johns idegesen maga elé emelte a kezeit, hogy azzal is nyugtathassa a köpcös verő embert.  - Egyszerűen, csak egy játék klub. Az emberek ide járnak le, ha kikapcsolódásra vágynak.

- És mégis mi a tökömet játszanak? Pókert? Mert ha pókert, akkor azért is tejelned kell, remélem ezt nem kell magyaráznom. 

- Nem, dehogy. Semmi tiltott szerencse játék nincs a dologban Steven, egyszerűen csak játszanak. Mindenki azt amihez kedve van, társas, meg... 

- Te most tök hülyének nézel engem, faszi! 

- Nem dehogy. Miért mondasz ilyeneket? 

- Hetek óta keres téged a góré, és azt akarod nekem beadni, hogy azért nem találunk, mert egy átkozott játszóteret tartasz fenn debileknek? 

- Nem Steven... 

- Ma is többször hívtunk 10 előtt és szartál felvenni a telefont. Viszont van néhány srác aki nekünk dolgozik az utcádban és azt mondják, hogy alig vagy otthon. Akkor is leginkább csak nap közben. Mégis mi a franc ez a meló Johns? Felcsaptál hekusnak vagy mi? 

- Ugyan, Steven, nem erről van szó. - Maga a feltételezés is annyira lehetetlen volt, hogy Johns ösztönösen elnevette magát, de hamar abba is hagyta, ahogy látta, hogy Steven nem viccelt. - Csak este vagyunk nyitva, nap közben meg pihenünk. Meg elég laza a beosztás, amióta hárman melózunk a helyen és amúgy is... 

- Szóval hárman vagytok, mi? 

- Igen.

- És erről nem kellett volna szólnod? MI?  

- Nem. Nem értem, hogy ez miért fontos? 

- Azért öregem, mert az adósságod fejében, mindenki más is aki veled van, fizet. Tudod jól a szabályokat... 

- Te figyelj, nekik semmi közük ahhoz amit korábban csináltam.  

- Oh, nem, nem, nem, nem! Nem így megy ez öcsi! Ezeket a szabályokat nem te, hanem a nagyfőnök hozza. És nagyon sokat kéne még ahhoz edzened, hogy egyáltalán egy súly csoportban legyél vele és elmondd, hogy mit hogyan kéne csinálni. Értesz engem? 

- Igen, értelek. 

- Biztos? 

- Igen, biztos. 

- Jól van. Szóval van valami kamu klubod, ahol állítólag minden este melózol, kivéve a hét három napját és a reggeli időszakot. Hja, meg ha a gyertya gyújtás ceremónia van a kínai negyedben, meg karácsonykor, meg minden más időpontban, amikor el akarunk érni. 

- Figyelj Steven, ez tényleg nem kamu... 

- Nem öreg, te figyelj most ide! - Steven ismét a falnak nyomta Johns-t. - Ha baromi gyorsan nem adsz valami hihető magyarázatot, hogy mégis mi a francot műveltél az elmúlt hónapokban, akkor esküszöm neked, többet nem lesz gondod az életben! 

- Rendben Steven. - Johns vonásai megkeményedtek. 

- Mi ez az alibi meló? 

- Egy kísérlet. 

- Hogy mi? 

Stevennek igazán meglepődni sem maradt ideje. Johns egyszerűen átlépett a háta mögött lévő épület falán és semmi sem maradt utána, csak egy apró fekete peremű klub kártya: 

- Alibi meló, álmodni vágyóknak!