- Az élet pillanatnyi dolgai másodlagosak Jimi. Ezt te is épp olyan jól tudod mint én! Sőt még jobban is. Nem kételkedem abban, hogy el kel jönnie annak a pillanatnak, amit te oly sóvárogva vársz, de akkor sem lesz jobb. Nem lesz másabb, nem lesz kerekebb, sem szebb a világ. Az ilyesmi nem azon múlik, hogy milyen régóta vágysz valamire, hanem azon, hogy mennyire vagy eltökélt? Mennyire akarod irányítani és nem elszenvedni a sorsod? Mennyire vagy alkalmas arra, hogy kitörj a téged közrefogó, lehetetlen helyzetekből és végül Jimi. Végül, hogy mennyire vagy odaadó?
Herold befejezte a beszédét és a székhez kötözött Jim szemébe nézett. Jimen egyértelműen látszódott, hogy még bőven hatnak a belé tömött gyógyszerek, aminek köszönhetően csak kába, üres szemekkel nézett vissza.
- Tehát az élet, kedves barátom, - folytatta Herold minden további nélkül - csak erről szól és ennyire törékeny, mint ez csipetnyi kis kellemetlen pillanat, amiben te tétlenségre, én cselekvésre vagyok kárhoztatva. Ez is mind csak annak köszönhető, hogy az élet végül utat tőr magának és helyrebillenti a dolgokat. Mit szeretnél mondani? - hajolt közelebb néma foglyához - Jah, azt, hogy semmi sem billen helyre azzal, hogy én élek, te pedig lassan elmúlsz? Azt, hogy te jó vagy én pedig rossz? Nos, ezek mind csak nézőpont béli különbségek, amikről már legalább három alexandriai könyvtárat megtöltött a szenny irodalom. Úgyhogy nem tartom fontosnak, hogy unalmassá aljasult példákkal traktáljalak. De te is tudod, hogy így van ugye? - nem kapott választ - Elég, ha csak bólintasz, én már annyival is beérem! - Jimi bólintott - Helyes! Nem szeretem, ha egy elmélet csak számomra tiszta. Örülök egyébként, hogy ennyire belátó vagy és külön lenyűgözz, hogy a kábult állapotod ellenére is, ilyen mértékig jelen tudsz lenni agyban. E nélkül, olyan sivárnak érezném a munkám és sokkal kevésbé lelném benne örömöm. De hát a "számon kérő" szakmák már csak ilyenek, nem igaz Jimi?
- De.... igaz.
- Oh! Micsoda meglepetés. Ezzel a válasszal, igen csak feldobtál. Azt hittem még legalább egy óráig, képtelen leszel megszólalni. Ez igazán nagyszerű teljesítmény, még egy magad fajta kemény alaktól is.
- Kár...
- Hogy mondod?
- Kár... hogy...
- Igen, hallgatlak? - Egész izgatottan hajolt közel Jimihez.
- Kár... hogy nem csak ... én vagyok .... ilyen kemény!
Herold erre egy pillanatra meglepődött és el is gondolkodott. Nem szerette a talányokat. Nagyon nem szerette a talányokat. Különösen, akkor nem, amikor ilyen kiemelten fontos munkája volt, mint ez a mostani.
- Megtudhatom, hogy mégis mire céloztál?
- Meg!
Herold gyomra hirtelen összeszorult, ahogy a félelem pengeként vágott végig a testén. A hang mély volt, erős és mögüle jött. Még egy másodpercre úgy rémlett számára mintha a vele szemben ülő Jimi elmosolyodna. Aztán. Nos aztán, Herold Wellington a "Számon kérő", egy hangos sikoltással az ajkán nyomtalanul eltűnt.
Elnyelte a mögötte tornyosuló sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése